Függetlenség napja – November 11.

1918 november 11-e az egyik legfontosabb dátum a lengyel történelemben. Ez az a nap, amikor Lengyelország, 123 év után visszanyerte függetlenségét és újra önálló, független, szabad ország lett. A lengyel nemzet szuverenitásnak megszületése természetesen egy hosszabb folyamat volt, így a függetlenség napját, mintegy „önkényesen” választották ki, ami egyben az első világháborút lezáró Compiègne-i fegyverszüneti egyezmény aláírásának napja is. A megalakult Második Lengyel Köztársaság első államfőjének Józef Piłsudski tábornagyot nevezték ki, aki ezzel egyidejűleg a lengyel hadsereg élére állt.

1919 és 1939 között a Függetlenség napját (Święto Niepodległości), katonai megemlékezések keretében ünnepelték, hivatalos ünneppé, csak 1937. április 23-án nyilvánították. Később, a német megszállás alatt 1939-1945 között a lengyel nemzeti ünnepek megünneplése lehetetlen volt, ennek ellenére a lengyelek igyekeztek megtartani emlékezetükben a függetlenség napját. November 11-én a falakon, kerítéseken, járdán, feliratok, plakátok, szórólapok jelentek meg olyan feliratokkal, hogy „Lengyelország él”, „Lengyelország nyer”, „Lengyelország harcol”, „Lengyelország még nem pusztult el”, „11.XI.1918”, a műemlékeket pedig sok helyen piros és fehér virágokkal díszítették fel. 1945-ben megalkották a július 22-i Újjászületés napját, ezzel a Függetlenség napja a sztálini időkre megszűnt. Azokban az időkben a függetlenség napi illegális megemlékezéseket a hatóságok szétverték, a résztvevőket pedig letartóztatták. 1989. február 15-én nyilvánította hivatalosan újra nemzeti ünnepé a parlament november 11-ét.

fotó: malopolskie.pl

November 11-e munkaszüneti nap Lengyelországban, az üzletek és hivatalok zárva tartanak. Krakkóban ezen a napon minden évben ünnepi szentmisét tartanak a Wawel-székesegyházban és megemlékezést Józef Piłsudski sírjánál, majd körmenet és felvonulás indul az ismeretlen katona sírjához a Matejko térre, ahol a himnusz eléneklése és ünnepélyes őrségváltás után virágokat helyeznek el.

Üdvözöllek Krakkóban, Európa egyik legmenőbb városában!

Óvárosa talán nem óriási, de tele van olyan látnivalókkal, amelyekért érdemes napokat, heteket eltölteni benne. A Kazimierz negyed nyugodt hangulata, a Visztula folyó csendje, a Rynek Główny hatalmas tere és a Mária-templom csodálatos díszlete mind vonnza a turistákat és minden bizonnyal téged is levesz a lábadról.

A lengyel konyha és a helyiek vendégszeretete pedig megteszi a maradékot, hogy itt mindenki otthon érezze magát. A legenda szerint pedig még a város szellemei is szívesen kalandoznak az utcákon, így talán találkozol velük te is…

Pomorska utca – Múzeum

A Pomorska utca 2. szám alatt található épület tragikus múltját ismerhetik meg az ide látogatók, egy nem túl nagy, ugyanakkor felkavaró kiállítás keretein belül.Maga az épület 1931 -1936-ból származik, amelyet a Nyugati Határvidék Védelmi Szövetsége épített és a...

Jan Matejko ház

Jan Matejko nemcsak tehetséges festő, és a lengyel művészek több generációjának oktatója volt, hanem lelkes és szenvedélyes gyűjtő is. Életének és munkásságának állít emléket, az egykori szülő- és lakóházában berendezett múzeum.Az ulica Floriańska 41. szám alatt...

A Collegium Maius és a Jagelló Egyetem Múzeuma

A Collegium Maius a Jagelló Egyetem és egyben Lengyelország legrégebbi egyetemi épülete, csodálatos példája a gótikus építészetnek. Az 1364-ben épült egyetemi házat a Főtértől néhány lépésnyire, az ulica św. Anny és ulica Jagiellońska sarkán találjuk.A Collegium...

Auschwitz-Birkenau Emlékhely és Múzeum

A náci Németország legnagyobb koncentrációs táboraként működő Auschwitz-Birkenau komplexumot  a II. világháború alatt, 1940-ben hozták létre, a németek által megszállt dél-lengyelországi Oświęcim városának közelében, Krakkótól mintegy 70 kilométerre. Működése...

Hipolit ház Múzeum

A Hipolit ház meglátogatása egy újabb érdekes időutazás a múltba. A Mária-templom szomszédságában álló épület arról a kereskedő családról kapta a nevét, amelyik tulajdonosa volt a XVII. század első felében. A ház maga jóval korábbi, a XIV. században épült, később...

Rynek Underground – Múzeum a föld alatt

A Főtéren sétálgatva az ember nem is gondolná, hogy alig 4 méterrel a talpa alatt egy egészen más világ rejtőzik. A Rynek Underground egy egyedülálló múzeum, amely több mintegy 4000 négyzetméteren mutatja be Krakkó múltját az érdeklődőknek. 2005-ben a krakkói...

Hölgy hermelinnel

A Hölgy hermelinnel Leonardo da Vinci egyik leghíresebb festménye, amit te is megcsodálhatsz, ha Krakkóban jársz.A kép sorsát egészen a XVIII. száazd legvégéig homály fedi. Legelőször 1800-ban bukkant fel, amikor Adam Jerzy Czartoryski a családi gyűjtemény...

Sas Patikamúzeum

Tadeusz Pankiewicz alázatos és szerény alakja viszonylag ismeretlen a külföldiek, így a magyarok előtt is, pedig szerepe meghatározó a krakkói gettó történetében.Édesapja Józef Pankiewicz, két évvel fia születése után 1910-ben alapította gyógyszertárát Podgórzeban a...

Oskar Schindler gyára

Oskar Schindler neve bizonyára sokaknak ismerősen cseng az 1993-ban forgatott, Schindler listája című filmből. Spielberg dokumentarista stílusú alkotása a szudétanémet gyáros és üzletember igaz történetét meséli el, aki a második világháború alatt mintegy 1200 zsidót...