Pomorska utca – Múzeum

A Pomorska utca 2. szám alatt található épület tragikus múltját ismerhetik meg az ide látogatók, egy nem túl nagy, ugyanakkor felkavaró kiállítás keretein belül.
Maga az épület 1931 -1936-ból származik, amelyet a Nyugati Határvidék Védelmi Szövetsége épített és a Krakkóban tanuló sziléziai fiatalok lakhelyéül szolgált. A Dom Śląski-t, vagyis Sziléziai házat 1939. szeptember 13-án német rendőrök foglalták el és 1945. január 17-ig a gestapo krakkói központjává vált. Az épület pincéit cellákká alakították át, ahol a politikai foglyok kínozták és hallgatták ki. 

fotó: MHK

„A Krakkóiak a terrorizmus idején 1939-1945-1956” címet viselő kiállítás három részre tagolódik, amelyek mindegyike különböző történetekre összpontosít. Az első a Nyugati Határvidék Védelmi Szövetségének tevékenységét és a Sziléziai ház történetét mutatja be. A második rész a krakkói polgárok és lakosok életéről szól, akik 1939 és 1945 között a náci megszállás áldozatai voltak, a harmadik rész pedig a háború utáni Lengyelországot (1945-1956) és a kommunista elnyomás elleni küzdelmet mutatja be.

A Sziléziai ház 1975-ben
fotó: fotopolska.eu

A Pomorska Múzeumban dokumentumok, archív anyagok, fényképe, hangfelvételek és különféle tárgyak mutatják be a náci és a sztálinista rezsim terrorját és zsarnokságát. 

Sokkoló élmény azoknak a celláknak a megtekintése, ahol a gestapo által fogva tartott emberek raboskodtak és falaikon érintetlenül megmaradtak a foglyok által utolsó üzenetként vakolatba vésett szavaik.
INFO
e-mail: pomorska@muzeumkrakowa.pl

Nyitva tartás:
Kedd – Vasárnap 10.00 – 17.30
Utolsó belépés zárás előtt fél órával!


Belépőjegyek:
Normál jegy: 9 PLN
Kedvezményes: 7 PLN
Csoportos felnőtt: 7 PLN/fő
Családi: 18 PLN (két felnőtt és két 16 év alatti gyerek vagy egy felnőtt és három 16 év alatti gyerek)

Kombinált belépőjegy az ulica Pomorska Múzeumba, az Oskar Schindler Gyába valamint a Sas Patikamúzeumba:
Normál jegy: 32 PLN
Kedvezményes: 24 PLN
Csoportos felnőtt: 24 PLN/fő
Csoportos diák: 22 PLN/fő
Családi: 64 PLN (két felnőtt és két 16 év alatti gyerek vagy egy felnőtt és három 16 év alatti gyerek)
A kombinált jegyek a megvásárlástól számított 7 napig érvényesek!
A jegyek megvásárolhatóak még a Látogatói Szolgáltató Központban a Főtéren a Posztócsarnok földszintjén is, valamint online itt.

(Utolsó frissítés: 2019. október 24.)

Üdvözöllek Krakkóban, Európa egyik legmenőbb városában!

Óvárosa talán nem óriási, de tele van olyan látnivalókkal, amelyekért érdemes napokat, heteket eltölteni benne. A Kazimierz negyed nyugodt hangulata, a Visztula folyó csendje, a Rynek Główny hatalmas tere és a Mária-templom csodálatos díszlete mind vonnza a turistákat és minden bizonnyal téged is levesz a lábadról.

A lengyel konyha és a helyiek vendégszeretete pedig megteszi a maradékot, hogy itt mindenki otthon érezze magát. A legenda szerint pedig még a város szellemei is szívesen kalandoznak az utcákon, így talán találkozol velük te is…

Jan Matejko ház

Jan Matejko nemcsak tehetséges festő, és a lengyel művészek több generációjának oktatója volt, hanem lelkes és szenvedélyes gyűjtő is. Életének és munkásságának állít emléket, az egykori szülő- és lakóházában berendezett múzeum.Az ulica Floriańska 41. szám alatt...

A Collegium Maius és a Jagelló Egyetem Múzeuma

A Collegium Maius a Jagelló Egyetem és egyben Lengyelország legrégebbi egyetemi épülete, csodálatos példája a gótikus építészetnek. Az 1364-ben épült egyetemi házat a Főtértől néhány lépésnyire, az ulica św. Anny és ulica Jagiellońska sarkán találjuk.A Collegium...

Auschwitz-Birkenau Emlékhely és Múzeum

A náci Németország legnagyobb koncentrációs táboraként működő Auschwitz-Birkenau komplexumot  a II. világháború alatt, 1940-ben hozták létre, a németek által megszállt dél-lengyelországi Oświęcim városának közelében, Krakkótól mintegy 70 kilométerre. Működése...

Hipolit ház Múzeum

A Hipolit ház meglátogatása egy újabb érdekes időutazás a múltba. A Mária-templom szomszédságában álló épület arról a kereskedő családról kapta a nevét, amelyik tulajdonosa volt a XVII. század első felében. A ház maga jóval korábbi, a XIV. században épült, később...

Rynek Underground – Múzeum a föld alatt

A Főtéren sétálgatva az ember nem is gondolná, hogy alig 4 méterrel a talpa alatt egy egészen más világ rejtőzik. A Rynek Underground egy egyedülálló múzeum, amely több mintegy 4000 négyzetméteren mutatja be Krakkó múltját az érdeklődőknek. 2005-ben a krakkói...

Hölgy hermelinnel

A Hölgy hermelinnel Leonardo da Vinci egyik leghíresebb festménye, amit te is megcsodálhatsz, ha Krakkóban jársz.A kép sorsát egészen a XVIII. száazd legvégéig homály fedi. Legelőször 1800-ban bukkant fel, amikor Adam Jerzy Czartoryski a családi gyűjtemény...

Sas Patikamúzeum

Tadeusz Pankiewicz alázatos és szerény alakja viszonylag ismeretlen a külföldiek, így a magyarok előtt is, pedig szerepe meghatározó a krakkói gettó történetében.Édesapja Józef Pankiewicz, két évvel fia születése után 1910-ben alapította gyógyszertárát Podgórzeban a...

Oskar Schindler gyára

Oskar Schindler neve bizonyára sokaknak ismerősen cseng az 1993-ban forgatott, Schindler listája című filmből. Spielberg dokumentarista stílusú alkotása a szudétanémet gyáros és üzletember igaz történetét meséli el, aki a második világháború alatt mintegy 1200 zsidót...