A krakkói betlehemek

Krakkó egyik legérdekesebb és talán legszínesebb hagyománya a karácsonyi bölcső készítése, amit lengyelül „szopki krakowskie”-nak neveznek. A krakkói betlehemek Európa szerte híresek, azonban jelentősen eltérnek a megszokott karácsonyi jászlaktól, amelyek hagyományosan a kis Jézust, Máriát, Józsefet és a pásztorokat ábrázolják. 
A krakkói betlehemek a város legszebb történelmi építményeire utalnak, mint a Wawel, a Zsigmond-kápolna kupolája, a Mária-templom, a Posztócsarnok, és az óváros házai. A gazdagon díszített tornyok, árkádok, kupolák a gótikus, reneszánsz és barokk építészet elemeit viselik magukon. A több szintes építményeken a kis Jézus mellett pedig Krakkó szimbólumait, valamint híres művészek és történelmi személyek figuráit is felfedezhetjük. A betlehemek elkészítése több hónapot vagy akár egy évet is igénybe vehet, méretétől függően. A készítőknek az új motívumok és formák kitalálásán túl sokszor a megfelelő kellékek beszerzése is kihívást jelent, mert az alkotásokat díszítő színes, fényes papírok, a csokoládék csomagolásának megváltozásával részben eltűntek a boltok polcairól. A hatalmas, akár két méter magas, valamint a miniatűr, néhány centiméteres, legtöbbször kartonból vagy farostlemezből készült építmények nagy pontossággal és precizitással készülnek, amelyek igazi művészeti alkotásnak tekinthetők.

A krakkói bölcsőépítés története a XIX. századra nyúlik vissza. Kezdetben kézművesek, főleg ácsok készítették őket, leginkább a téli hónapokban, hogy az építési szezonon kívül elfoglalják magukat és némi bevételre tegyenek szert. Később a kisebb, eladásra készített darabok mellett nagyobbakat is építettek figurákkal és bábokkal, amelyekkel házról-házra jártak és történeteket, énekeket, verseket szőttek köré, amivel a családokat és gyerekeket szórakoztatták. Idővel két fajta betlehem született: a kisebbeket, a karácsonyfa alá helyezték, a nagyobb, több méteres, tornyokkal ellátott makettekkel pedig a játékokat játszották.
Az első világháborút követően a hagyomány némileg megfakult, aminek oka az volt, hogy sok tehetséges betlehemépítő elhunyt, vagy elment Krakkóból. Az amatőrök által készített alkotásokat főként értékesítésre szánták, minőségük sok kívánnivalót hagyott maga után.

A karácsonyi hagyomány megőrzése érdekében 1937-ben megrendezték az első versenyt, amelyre a következő évben is sor került. A második világháború alatt, a nácik megtiltották a bölcsők készítését, de 1945 decemberében már megrendezték a harmadik Krakkói Betlehemek Versenyét. Azóta minden év, december első csütörtökén Krakkó főterén az Adam Mickiewicz emlékmű körül gyűlnek össze a verseny résztvevői, hogy bemutassák alkotásaikat. Az esemény óriási népszerűségnek örvend, turisták és krakkóiak ezrei gyűlnek össze, hogy megcsodálják a lelkes alkotók betlehemeit. A versenyre benyújtott pályázatok száma évek óta 120-160 között mozog, az alkotók között pedig az egészen kicsi gyermekektől, idős – 80-90 éves – embereket is találunk.  Számos krakkói betlehemkészítő dinasztia pedig generációk óta, évről-évre elkészíti a maga művét.
A verseny nyitva áll minden érdeklődő számára, lakóhelytől, életkortól és nemtől függetlenül. Minden résztvevő legfeljebb három betlehemet bocsáthat a versenyre, amelyen három kategóriában zsűrizik a benyújtott alkotásokat.
A bemutatót követően a Krakkói Történeti Múzeum igazgatója – egyben a zsűri elnöke – és a zsűri tagjai: néprajzkutatók, művészettörténészek, képzőművészek, valamint a Történeti Múzeum és a Néprajzi Múzeum munkatársai összeülnek és meghozzák döntésüket.  Ezt követően, vasárnap a Krzysztofory Palotában kihirdetik a verseny eredményét és délután megnyitják a pályaművekből rendezett kiállítást a Történeti Múzeumban. Néhány éve az alkotásokat a versenyt követően a városban sétálva is felfedezhetjük, az utcákon, tereken elhelyezett vitrinekben, valamint az üzletek és éttermek kirakataiban. A Néprajzi Múzeumban a legrégebbi és  az elmúlt évtizedek legérdekesebb és legszebb alkotásait tekinthetjük meg.

A krakkói betlehem hagyománya 2018-ban felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökségeinek listájára.

fotók: Lengyel Köztársaság Külügyminisztériuma

Üdvözöllek Krakkóban, Európa egyik legmenőbb városában!

Óvárosa talán nem óriási, de tele van olyan látnivalókkal, amelyekért érdemes napokat, heteket eltölteni benne. A Kazimierz negyed nyugodt hangulata, a Visztula folyó csendje, a Rynek Główny hatalmas tere és a Mária-templom csodálatos díszlete mind vonnza a turistákat és minden bizonnyal téged is levesz a lábadról.

A lengyel konyha és a helyiek vendégszeretete pedig megteszi a maradékot, hogy itt mindenki otthon érezze magát. A legenda szerint pedig még a város szellemei is szívesen kalandoznak az utcákon, így talán találkozol velük te is…

A Gestapo árnyékában: Krakkó Pomorska utcai múzeuma

Ha valaha is úgy érzed, hogy a történelem kicsit távoli és nehezen megfogható, akkor látogass el a Pomorska utcai múzeumba. Ez az épület nem egy szokványos múzeum – minden sarka suttog valamit Krakkó második világháborús múltjáról. A hely maga az emlék, és nem tudsz...

Jan Matejko-ház – A műterem, ahol egy legenda született

Krakkóban sétálgatva könnyen elcsábul az ember a főtér nyüzsgésére vagy a Wawel domb impozáns látványára. De ha kicsit letérsz a turisták által kijelölt útvonalról, a Floriańska utca 41. alatt egy olyan helyre bukkansz, ahol egy egész korszak lenyomata maradt meg. Ez...

A Collegium Maius és a Jagelló Egyetem Múzeuma

Van Krakkóban egy hely, ami nemcsak egy egyszerű múzeum vagy történelmi épület, hanem egy kapu a múltba. A Collegium Maius, a Jagelló Egyetem szíve és egyben Lengyelország legrégebbi egyetemi épülete, évszázadokon át őrizte a tudományos élet legnagyobb pillanatait....

Auschwitz-Birkenau Emlékhely: A történelem tanúja

Ismerd meg az Auschwitz-Birkenau Emlékhely történelmét, amely a holokauszt egyik legfontosabb szimbóluma. Az Emlékhely bemutatása mellett a múzeum meglátogatása lehetőséget ad a múlt megértésére és a tiszteletadásra. Amennyiben elsősorban a nyitvatartás és a...

Hipolit-ház Múzeum: Egy krakkói polgári otthon titkai

Krakkóban barangolva könnyen elcsábul az ember a nagy nevezetességek felé – a Wawel, a Mária-templom, a főtér nyüzsgése… De ha kíváncsi vagy, hogyan éltek itt a város tehetősebb polgárai a 17–19. században, akkor a Hipolit-ház Múzeum egy igazi felfedezés. Ez nem egy...

Rynek Underground – Krakkó titkai a Főtér alatt

Krakkóban nemcsak a főtéren zajlik az élet – a föld alatt legalább annyi izgalom vár, mint odafent. Ha azt hiszed, hogy mindent láttál a városból, gondold újra: a Főtér alatti világ egy másik Krakkót rejt, egy olyat, amit évszázadokig elfeledtek. A Rynek Underground...

A Hölgy hermelinnel: Leonardo híres festményének sorsa

A Hölgy hermelinnel Leonardo da Vinci egyik leghíresebb festménye, amit te is megcsodálhatsz, ha Krakkóban jársz. Ez az egyik első olyan reneszánsz portré, amely az ábrázolt személy belső világát is megpróbálta megmutatni. A kép sorsát egészen a XVIII. század...

Az Apteka pod Orłem története és Pankiewicz hősiessége a gettóban

Bemutatjuk a Sas Patika Múzeum történetét, kiállítását és érdekességeit. Ha elsősorban a nyitvatartás és a belépőjegyek érdekelnek, kattints ide, és az oldal megfelelő részére ugrunk. Tadeusz Pankiewicz alázatos és szerény alakja viszonylag ismeretlen a külföldiek,...

Oskar Schindler Múzeuma: A történelem és bátorság nyomában

Bemutatjuk a Schindler Gyára Múzeum történetét, kiállítását és érdekességeit. Amennyiben elsősorban a nyitvatartás és a belépőjegyek érdekelnek, kattints ide, és az oldal megfelelő részére ugrunk. Oskar Schindler története Oskar Schindler neve sokak számára ismerős...

Nincs megadott cím.