Az egykori Hotel Forum

A szebb időket megélt Hotel Forum épülete meghatározó és észrevehetetlen jelenség Krakkó látképében. A 80-as években különlegesnek számító szálloda jó ideje, szinte elhagyatottan áll a Wisztula partján, várva a csodára.
A hotelt 1978-ban kezdték építeni a Krakkói Műszaki Egyetem egyik tehetséges építésznek, Janusz Ingardennek a tervei alapján. Az épület formája a Wisztula kanyarulatát követi, az eltolt szintek pedig úgy kerültek kialakításra, hogy a nap folyamán a napsugarak változó szögéhez alkalmazkodva a déli oldalon árnyékot adjanak, az északin pedig teret engedjenek a bejutó napfénynek.
A munkálatok tíz éven át tartottak, míg végül 1988. május 14-én a Hotel Forum megnyitotta kapuit, amely akkor a legmodernebbek közé tartozott Európában. Az első éjszakán 25 vendég, közülük 12 lengyel szállt meg az épületben, akiknek kényelméről az aznapi 25 fős személyzet gondoskodott. A szálloda később hamar életre kelt, az első hat hónapban mintegy 30 ezer vendég fordult meg és élvezte a kor luxusát, amellyel a Forum az Orbis szállodalánc egyik legsikeresebb hotelévé vált.
A négycsillagos Forum szálló, 278 szobával, köztük 15 lakosztállyal, valamint az épület alatt kialakított mélygarázzsal és hat konferenciateremmel rendelkezett. A vendégek kényelmét két étterem, grill bár, koktélbár, úszómedence, szauna, szolárium, wellness szalon és teniszpályák szolgálták. Ajándékbolt, fodrászat, utazási iroda, mosoda, virágüzlet, pénzváltó, újságárus, parfüméria, gyermekmegőrző, és elsőként Lengyelországban egy kaszinó is kialakításra került.
Modernitását jól tükrözi, hogy az egész szállodában bevezették a számítógépes rendszert, így minden rendelés és fogyasztás automatikusan hozzárendelődött a szobaszámlához. Ez a 80-as évek végén ritkaságszáma ment, mint ahogy a fotcellás ajtók, a légkondicionálás, az automatikusan öblítő wc-k is,  amik az akkori technológia csodáinak számítottak és luxusszínvonalra emelték a hotelt és szolgáltatásait. 

Fotó: Séta Krakkóban
A Hotel Forum néhány éves szárnyalást követően lassú hanyatlásnak indult. 2001 januárjában a hotel akkori tulajdonosa eladta a szállodát a francia Sofitel szállodaláncnak, amely 2002 novemberében  az épület rossz műszaki állapota, valamint építési hibák miatt bezárta a szállodát, ami az akkori szakvélemények szerint rekonstrukcióra szorult. Az épület 2004-ben, mintegy 40 millió złotyért gazdát cserélt, a Wawel Imos cég a hotel jó elhelyezkedése miatt, annak lebontási szándékával vásárolta meg az ingatlant.
A befektető 11 emelet magas lakóépületeket tervezett építeni a szálloda helyén, a telek, több mint 80%-át elfoglalva, azonban a terveket az építészek és a várostervezők ellenezték. Az új ingatlan a maga 28 méteres magasságával nem illeszkedne Krakkó panorámájába és a hatóságok a terület maximum 65%-os beépíthetőségét engedélyezték volna. A Wawel Imos cég négy éven át  próbált engedélyt szerezni a szálloda lebontására, míg végül beperelte a városi hatóságokat, hogy cselekedjenek a terület fejlesztési feltételeinek meghatározása kapcsán. Végül 2010. decemberében a bíróság elutasította a Wawel Imos panaszát.
Néhány évvel ezelőtt a helyi fiatalok és közösség számára egy új teret hoztak létre a hotel épületében. A Klub Przestrzenie 2013 óta működik, mint kávézó és étterem, bár, klub és szabadtéri hely, ahol számtalan koncertet és kulturális eseményt rendeznek. 

Fotó: Klub Przestrzenie facebook

 Ennek ellenére a szálloda épülete javarészt kihasználatlan és helyzete megoldatlan. A régi, történelmi Krakkó szerelmesei gyűlölik, a modern és funkcionális építészet támogatói pedig egy korszak szimbólumát látják benne, amit meg kell menteni. Látható tehát, hogy sorsa állandó vitát vált ki. A jelenlegi tulajdonos nem kíván megválni az ingatlantól, ugyanakkor a városnak nem lenne elegendő pénze a megvásárlására és felújítására, még akkor sem, ha a Wawel Imos cég hajlana az eladásra.

A Hotel Forum egykori épülete így továbbra is magányosan áll a Wisztula partján és szebb jövőre vár.
Fotó: Klub Przestrzenie facebook

Fotó: Klub Przestrzenie facebook

Üdvözöllek Krakkóban, Európa egyik legmenőbb városában!

Óvárosa talán nem óriási, de tele van olyan látnivalókkal, amelyekért érdemes napokat, heteket eltölteni benne. A Kazimierz negyed nyugodt hangulata, a Visztula folyó csendje, a Rynek Główny hatalmas tere és a Mária-templom csodálatos díszlete mind vonnza a turistákat és minden bizonnyal téged is levesz a lábadról.

A lengyel konyha és a helyiek vendégszeretete pedig megteszi a maradékot, hogy itt mindenki otthon érezze magát. A legenda szerint pedig még a város szellemei is szívesen kalandoznak az utcákon, így talán találkozol velük te is…

A Gestapo árnyékában: Krakkó Pomorska utcai múzeuma

Ha valaha is úgy érzed, hogy a történelem kicsit távoli és nehezen megfogható, akkor látogass el a Pomorska utcai múzeumba. Ez az épület nem egy szokványos múzeum – minden sarka suttog valamit Krakkó második világháborús múltjáról. A hely maga az emlék, és nem tudsz...

Jan Matejko-ház – A műterem, ahol egy legenda született

Krakkóban sétálgatva könnyen elcsábul az ember a főtér nyüzsgésére vagy a Wawel domb impozáns látványára. De ha kicsit letérsz a turisták által kijelölt útvonalról, a Floriańska utca 41. alatt egy olyan helyre bukkansz, ahol egy egész korszak lenyomata maradt meg. Ez...

A Collegium Maius és a Jagelló Egyetem Múzeuma

Van Krakkóban egy hely, ami nemcsak egy egyszerű múzeum vagy történelmi épület, hanem egy kapu a múltba. A Collegium Maius, a Jagelló Egyetem szíve és egyben Lengyelország legrégebbi egyetemi épülete, évszázadokon át őrizte a tudományos élet legnagyobb pillanatait....

Auschwitz-Birkenau Emlékhely: A történelem tanúja

Ismerd meg az Auschwitz-Birkenau Emlékhely történelmét, amely a holokauszt egyik legfontosabb szimbóluma. Az Emlékhely bemutatása mellett a múzeum meglátogatása lehetőséget ad a múlt megértésére és a tiszteletadásra. Amennyiben elsősorban a nyitvatartás és a...

Hipolit-ház Múzeum: Egy krakkói polgári otthon titkai

Krakkóban barangolva könnyen elcsábul az ember a nagy nevezetességek felé – a Wawel, a Mária-templom, a főtér nyüzsgése… De ha kíváncsi vagy, hogyan éltek itt a város tehetősebb polgárai a 17–19. században, akkor a Hipolit-ház Múzeum egy igazi felfedezés. Ez nem egy...

Rynek Underground – Krakkó titkai a Főtér alatt

Krakkóban nemcsak a főtéren zajlik az élet – a föld alatt legalább annyi izgalom vár, mint odafent. Ha azt hiszed, hogy mindent láttál a városból, gondold újra: a Főtér alatti világ egy másik Krakkót rejt, egy olyat, amit évszázadokig elfeledtek. A Rynek Underground...

A Hölgy hermelinnel: Leonardo híres festményének sorsa

A Hölgy hermelinnel Leonardo da Vinci egyik leghíresebb festménye, amit te is megcsodálhatsz, ha Krakkóban jársz. Ez az egyik első olyan reneszánsz portré, amely az ábrázolt személy belső világát is megpróbálta megmutatni. A kép sorsát egészen a XVIII. század...

Az Apteka pod Orłem története és Pankiewicz hősiessége a gettóban

Bemutatjuk a Sas Patika Múzeum történetét, kiállítását és érdekességeit. Ha elsősorban a nyitvatartás és a belépőjegyek érdekelnek, kattints ide, és az oldal megfelelő részére ugrunk. Tadeusz Pankiewicz alázatos és szerény alakja viszonylag ismeretlen a külföldiek,...

Oskar Schindler Múzeuma: A történelem és bátorság nyomában

Bemutatjuk a Schindler Gyára Múzeum történetét, kiállítását és érdekességeit. Amennyiben elsősorban a nyitvatartás és a belépőjegyek érdekelnek, kattints ide, és az oldal megfelelő részére ugrunk. Oskar Schindler története Oskar Schindler neve sokak számára ismerős...

Nincs megadott cím.