EREDMÉNYHIRDETÉS

Lezárult a Séta Krakkóban weboldal első fotópályázata, amelyre negyven pályázótól összesen 138 alkotás érkezett. Örömteli és megtisztelő, hogy ilyen sokan éreztek kedvet arra, hogy képeiken keresztül bemutassák, ők hogyan látják ezt a csodálatos várost.
A zsűri két körben, több szempont szerinti pontozás alapján választotta ki a legjobb alkotásokat. Hogy a képek elbírálásakor mennyire nehéz dolga volt, azt az is bizonyítja, hogy az első három helyezetten kívül létrehozta „A zsűri különdíja” kategóriát. El kell mondani, hogy a beérkezett pályaművek díjazott alkotásai mellett minden fotót értékesnek érzünk, hiszen élményeket és emlékeket tükröznek, amelyek sokat jelentenek a képek készítőinek. Nagyon sok alkotás részleteiben, egészében vagy hangulatában igazán megragadó, így természetesen több fotó is van, amely elnyerte a zsűri tetszését.
A díjazott képek pedig a következők:
I. helyzett
Jura Joanna Danuta: Wawel esti fényben



II. helyezett
Dominika Barska: Rynek nocą



III. helyezett
Tóth Ferenc: Ablak a városra



A zsűri különdíja
Halász Gábor: Szent Mária Bazilika



A közönségszavazáson a legtöbb szavazatot Sós Eszter: Tornyok című képe kapta.
A nyerteseket e-mailben értesítjük.
Bízunk benne, hogy a beküldött képek nézegetése mindenki számára örömet okozott, hogy a Krakkóban már járt olvasóknak szép emlékeket idézett fel, akik még nem jártak itt, azok számára egy újabb okot jelentenek, hogy ide látogassanak, a fotózást kedvelő utazóknak pedig inspirációul szolgálnak.
Mindenkit biztatunk, hogy szorgalmasan fotózzon, ha Krakkóban vagy Lengyelországban jár, mert jövőre biztosan jelentkezünk egy újabb fotópályázattal!
A pályázatra beküldött minden alkotás megtekinthető a Séta Krakkóban facebook oldalán.

Üdvözöllek Krakkóban, Európa egyik legmenőbb városában!

Óvárosa talán nem óriási, de tele van olyan látnivalókkal, amelyekért érdemes napokat, heteket eltölteni benne. A Kazimierz negyed nyugodt hangulata, a Visztula folyó csendje, a Rynek Główny hatalmas tere és a Mária-templom csodálatos díszlete mind vonnza a turistákat és minden bizonnyal téged is levesz a lábadról.

A lengyel konyha és a helyiek vendégszeretete pedig megteszi a maradékot, hogy itt mindenki otthon érezze magát. A legenda szerint pedig még a város szellemei is szívesen kalandoznak az utcákon, így talán találkozol velük te is…

A Gestapo árnyékában: Krakkó Pomorska utcai múzeuma

Ha valaha is úgy érzed, hogy a történelem kicsit távoli és nehezen megfogható, akkor látogass el a Pomorska utcai múzeumba. Ez az épület nem egy szokványos múzeum – minden sarka suttog valamit Krakkó második világháborús múltjáról. A hely maga az emlék, és nem tudsz...

Jan Matejko-ház – A műterem, ahol egy legenda született

Krakkóban sétálgatva könnyen elcsábul az ember a főtér nyüzsgésére vagy a Wawel domb impozáns látványára. De ha kicsit letérsz a turisták által kijelölt útvonalról, a Floriańska utca 41. alatt egy olyan helyre bukkansz, ahol egy egész korszak lenyomata maradt meg. Ez...

A Collegium Maius és a Jagelló Egyetem Múzeuma

Van Krakkóban egy hely, ami nemcsak egy egyszerű múzeum vagy történelmi épület, hanem egy kapu a múltba. A Collegium Maius, a Jagelló Egyetem szíve és egyben Lengyelország legrégebbi egyetemi épülete, évszázadokon át őrizte a tudományos élet legnagyobb pillanatait....

Auschwitz-Birkenau Emlékhely: A történelem tanúja

Ismerd meg az Auschwitz-Birkenau Emlékhely történelmét, amely a holokauszt egyik legfontosabb szimbóluma. Az Emlékhely bemutatása mellett a múzeum meglátogatása lehetőséget ad a múlt megértésére és a tiszteletadásra. Amennyiben elsősorban a nyitvatartás és a...

Hipolit-ház Múzeum: Egy krakkói polgári otthon titkai

Krakkóban barangolva könnyen elcsábul az ember a nagy nevezetességek felé – a Wawel, a Mária-templom, a főtér nyüzsgése… De ha kíváncsi vagy, hogyan éltek itt a város tehetősebb polgárai a 17–19. században, akkor a Hipolit-ház Múzeum egy igazi felfedezés. Ez nem egy...

Rynek Underground – Krakkó titkai a Főtér alatt

Krakkóban nemcsak a főtéren zajlik az élet – a föld alatt legalább annyi izgalom vár, mint odafent. Ha azt hiszed, hogy mindent láttál a városból, gondold újra: a Főtér alatti világ egy másik Krakkót rejt, egy olyat, amit évszázadokig elfeledtek. A Rynek Underground...

A Hölgy hermelinnel: Leonardo híres festményének sorsa

A Hölgy hermelinnel Leonardo da Vinci egyik leghíresebb festménye, amit te is megcsodálhatsz, ha Krakkóban jársz. Ez az egyik első olyan reneszánsz portré, amely az ábrázolt személy belső világát is megpróbálta megmutatni. A kép sorsát egészen a XVIII. század...

Az Apteka pod Orłem története és Pankiewicz hősiessége a gettóban

Bemutatjuk a Sas Patika Múzeum történetét, kiállítását és érdekességeit. Ha elsősorban a nyitvatartás és a belépőjegyek érdekelnek, kattints ide, és az oldal megfelelő részére ugrunk. Tadeusz Pankiewicz alázatos és szerény alakja viszonylag ismeretlen a külföldiek,...

Oskar Schindler Múzeuma: A történelem és bátorság nyomában

Bemutatjuk a Schindler Gyára Múzeum történetét, kiállítását és érdekességeit. Amennyiben elsősorban a nyitvatartás és a belépőjegyek érdekelnek, kattints ide, és az oldal megfelelő részére ugrunk. Oskar Schindler története Oskar Schindler neve sokak számára ismerős...

Nincs megadott cím.