Jordan park

Az Óvársotól nyugatra, alig húsz percnyi sétára találjuk Krakkó egyik legnépszerűbb parkját, a Jordan parkot. Ez a hely, nem csak tökéletes kikacsolódásra nyújt lehetőséget kicsiknek és nagyoknak egyaránt, hanem története is érdekes.

Ez volt Krakkó első nyilvános parkja, amelyet Henryk Jordan (1842-1907) lengyel orvos és szociális munkás, a Jagelló Egyetem tanára hozott létre 1889-ben. Aktív társadalmi tevékenysége mellett, nevéhez kötődik a kötelező testnevelésóra bevezetése is az iskolákban. Mélyen elkötelezett volt a gyerekek egészséges fejlődése mellett, kiemelten fontosnak tartotta a sport és szabadidős tevékenységek fajsúlyos jelenlétét életükben és úgy gondolta, hogy a személyiség fejlődéséhez a mozgás éppannyira hozzá tartozik, mint a tanulás. Annak érdekében, hogy a sportolást minél jobban integrálni lehessen a gyermekek mindennapjaiba, egy olyan „játszóteret” álmodott meg ahol tucatnyi sportpálya, medence valamint gimnasztikai,- és sporteszközök tették lehetővé az aktív és változatos testmozgást a gyerekek és fiatalok számára. A park nem csak Lengyelországban, Európában is egyedülállónak számított, amelynek mintájára később több lengyel városban (Varsóban, Lublinban, Płockban és Kaliszban) is kialakítottak hasonló parkokat. 

fotó: Ferdziu (Wikimedia Commons)
Jordan közvetlenül felügyelte a munkálatokat és maga szállította haza Németországból, Svájcból és Svédországból a legújabb sporteszközöket és játékokat. 1906-ban a parkot újabb játékokkal és fedett pályákkal bővítették ki, ezen kívül öltözőket, mosdókat létesítettek. A parkban számtalan sportág művelésére lehetőség nyílt. Sok más egyéb mellett lehetett futni, focizni, krikettezni, teniszezni, de ki lehetett próbálni a gerelyhajítást vagy íjászatot is. 
A második világháború alatt a németek megszállásakor a park egy része elpusztult,  a középén ültetett kör alakú gyertyán labirintus megsemmisült, területén barakkokat és bunkereket építették, határait szögesdróttal vették körül. A háborút követően a parkot kibővítették, és bár kinézete jelentősen megváltozott, a műemlékek nagy része elpusztul, a park még ma is az aktív szabadidő eltöltésének színtere. Hatalmas zöld felületeivel, szabálytalan úthálózatával, kis tavával ideális helyszínt nyújt a kikapcsolódásra és pihenésre vágyóknak. Területén kiállításra került 54 lengyel történelmi személyiség mellszobra és Henryk Jordan emlékműve is. 
fotó: Chemik12 (Wikimedia Commons)

INFO
Park Jordana
cím: aleja 3 Maja 11, 30-062 Kraków
megközelítés: a parkba könnyen eljuthatunk az Óvárosból a 20-as villamossal, vagy gyalog mindössze 15-20 perc alatt

Üdvözöllek Krakkóban, Európa egyik legmenőbb városában!

Óvárosa talán nem óriási, de tele van olyan látnivalókkal, amelyekért érdemes napokat, heteket eltölteni benne. A Kazimierz negyed nyugodt hangulata, a Visztula folyó csendje, a Rynek Główny hatalmas tere és a Mária-templom csodálatos díszlete mind vonnza a turistákat és minden bizonnyal téged is levesz a lábadról.

A lengyel konyha és a helyiek vendégszeretete pedig megteszi a maradékot, hogy itt mindenki otthon érezze magát. A legenda szerint pedig még a város szellemei is szívesen kalandoznak az utcákon, így talán találkozol velük te is…

A Gestapo árnyékában: Krakkó Pomorska utcai múzeuma

Ha valaha is úgy érzed, hogy a történelem kicsit távoli és nehezen megfogható, akkor látogass el a Pomorska utcai múzeumba. Ez az épület nem egy szokványos múzeum – minden sarka suttog valamit Krakkó második világháborús múltjáról. A hely maga az emlék, és nem tudsz...

Jan Matejko-ház – A műterem, ahol egy legenda született

Krakkóban sétálgatva könnyen elcsábul az ember a főtér nyüzsgésére vagy a Wawel domb impozáns látványára. De ha kicsit letérsz a turisták által kijelölt útvonalról, a Floriańska utca 41. alatt egy olyan helyre bukkansz, ahol egy egész korszak lenyomata maradt meg. Ez...

A Collegium Maius és a Jagelló Egyetem Múzeuma

Van Krakkóban egy hely, ami nemcsak egy egyszerű múzeum vagy történelmi épület, hanem egy kapu a múltba. A Collegium Maius, a Jagelló Egyetem szíve és egyben Lengyelország legrégebbi egyetemi épülete, évszázadokon át őrizte a tudományos élet legnagyobb pillanatait....

Auschwitz-Birkenau Emlékhely: A történelem tanúja

Ismerd meg az Auschwitz-Birkenau Emlékhely történelmét, amely a holokauszt egyik legfontosabb szimbóluma. Az Emlékhely bemutatása mellett a múzeum meglátogatása lehetőséget ad a múlt megértésére és a tiszteletadásra. Amennyiben elsősorban a nyitvatartás és a...

Hipolit-ház Múzeum: Egy krakkói polgári otthon titkai

Krakkóban barangolva könnyen elcsábul az ember a nagy nevezetességek felé – a Wawel, a Mária-templom, a főtér nyüzsgése… De ha kíváncsi vagy, hogyan éltek itt a város tehetősebb polgárai a 17–19. században, akkor a Hipolit-ház Múzeum egy igazi felfedezés. Ez nem egy...

Rynek Underground – Krakkó titkai a Főtér alatt

Krakkóban nemcsak a főtéren zajlik az élet – a föld alatt legalább annyi izgalom vár, mint odafent. Ha azt hiszed, hogy mindent láttál a városból, gondold újra: a Főtér alatti világ egy másik Krakkót rejt, egy olyat, amit évszázadokig elfeledtek. A Rynek Underground...

A Hölgy hermelinnel: Leonardo híres festményének sorsa

A Hölgy hermelinnel Leonardo da Vinci egyik leghíresebb festménye, amit te is megcsodálhatsz, ha Krakkóban jársz. Ez az egyik első olyan reneszánsz portré, amely az ábrázolt személy belső világát is megpróbálta megmutatni. A kép sorsát egészen a XVIII. század...

Az Apteka pod Orłem története és Pankiewicz hősiessége a gettóban

Bemutatjuk a Sas Patika Múzeum történetét, kiállítását és érdekességeit. Ha elsősorban a nyitvatartás és a belépőjegyek érdekelnek, kattints ide, és az oldal megfelelő részére ugrunk. Tadeusz Pankiewicz alázatos és szerény alakja viszonylag ismeretlen a külföldiek,...

Oskar Schindler Múzeuma: A történelem és bátorság nyomában

Bemutatjuk a Schindler Gyára Múzeum történetét, kiállítását és érdekességeit. Amennyiben elsősorban a nyitvatartás és a belépőjegyek érdekelnek, kattints ide, és az oldal megfelelő részére ugrunk. Oskar Schindler története Oskar Schindler neve sokak számára ismerős...

Nincs megadott cím.