Posztócsarnok

Krakkó óvárosának közepén, a főtéren áll a város egyik legismertebb látványossága, a Posztócsarnok. A Sukiennice ikonikus és impozáns épülete már méretével is felhívja magára a figyelmet, története pedig egészen a XIII. századig nyúlik vissza.

1257-ben, V. Boleszláv, más néven szemérmes Boleszláv fejedelem magdeburgi jogokat adományozott Krakkónak és úgy döntött, hogy a tér közepén, két sorban fából készült standokat állítsanak fel. A kereskedés a XIV. század közepéig nagyjából ebben a formában működött, bár a standok idő közben bódékká alakultak és a bódék közötti sikátort mindkét végén lezárták, ezzel védve a kereskedők portékáit.

A tulajdonképpeni Posztócsarnok építése (1358 – 1402) III. Kázmér (más néven Nagy Kázmér) uralkodásához köthető, aki elrendelte, hogy a tér közepén álló bódék helyett megfelelő kereskedelmi épületet hozzanak létre. Így készült el az a 108 méter hosszú és 18 méter széles háromhajós épület, aminek gyönyörű gótikus, csúcsíves oromzata a mai napig megmaradt.

A Posztócsarnok épülete 1555-ben
foto: Wikimedia Commons

A kereskedelem virágzott, fénykorát a XV. században élte, de neve ellenére a csarnok nem csak a textilkereskedelem központja volt, hanem a keletről érkező selymek, fűszerek, illetve számtalan lengyel áru, főleg textil, bőr, só és ólom piaca is.

Az épület mellett, a tér ul. Szewska felőli oldalán működő cipész és tímár bódékban tűz keletkezett és ennek következtében a Sukiennice 1555-ben leégett. A piacépület megújítását 1556-ban kezdték meg, az akkoriban Karakkóban dolgozó reneszánsz építészek, Jan Maria Padovano, Santi Gucci és Jan Frakstijn segítségével. Ekkor kapta meg az épület a reneszánsz stílus jó néhány elemét, többek között az északi és déli loggiákat, az épület koronájaként díszelgő parapet falat (amely eltakarja a tetőt) és fal tetején található vízköpőket.

A XVII. és XVIII. század az épület pusztulását hozta, a Posztócsarnok érintetlenül állt, fénye egyre inkább megkopott és a XIX. századi képeken jól látható, hogy állapota egyre rosszabbá vált.

A Posztócsarnok épülete 1870-ben
foto: Ignacy Krieger – Wikimedia Commons

A Posztócsarnok épülete 1870-ben
foto: Ignacy Krieger – Wikimedia Commons

Az utolsó nagy átalakítás és felújítás 1875 és 1879 közöttre nyúlik vissza, amikor Tomasz Pryliński építész úgy döntött, hogy az épület tövében évszázadok óta düledező standokat és épületrészeket lebontja, helyére pedig elegáns árkádsort épít. Az épület közepén, kelet-nyugat irányban átjárót alakítottak ki, ezzel megbontva a Posztócsarnok hosszanti homlokzatát. Érdekesség, hogy az épület gáz világítása mai is működőképes. Az alsó teremben fából készült standokat építettek, a falakra a lengyel városok címereit festették. Az emeleti termekben a lengyel festészet legnagyobb alakjainak művei kaptak helyet, amely Nemzeti Múzeum legelső központja volt.

A Sukiennice a XIX. század óta lényegében nem változott, a felújítások és rekonstrukciós munkálatok jelentős változtatásokkal már nem jártak. 2006-2010 között az épületet modernizálták, liftet és légkondicionálást szereltek be, teljes külső-belső felújításon esett át.

foto: Daniel.zolopa – Wikimedia Commons

foto: Séta Krakkóban

A Posztócsarnok ma is nyitva a látogatók előtt, a földszinten ajándéktárgyakat és ékszereket vásárolhatunk, az árkádok árnyékában kávézók és éttermek asztalainál pihenhetünk meg, az emeleten a Nemzeti Múzeum termei és a Cafe Szał várnak.

INFO

Sukiennice
cím: Rynek Główny 1-3, Kraków

Nyitva tartás (árusító bódék):
Hétfő – Vasárnap: 9.00 – 19.00

Üdvözöllek Krakkóban, Európa egyik legmenőbb városában!

Óvárosa talán nem óriási, de tele van olyan látnivalókkal, amelyekért érdemes napokat, heteket eltölteni benne. A Kazimierz negyed nyugodt hangulata, a Visztula folyó csendje, a Rynek Główny hatalmas tere és a Mária-templom csodálatos díszlete mind vonnza a turistákat és minden bizonnyal téged is levesz a lábadról.

A lengyel konyha és a helyiek vendégszeretete pedig megteszi a maradékot, hogy itt mindenki otthon érezze magát. A legenda szerint pedig még a város szellemei is szívesen kalandoznak az utcákon, így talán találkozol velük te is…

A Gestapo árnyékában: Krakkó Pomorska utcai múzeuma

Ha valaha is úgy érzed, hogy a történelem kicsit távoli és nehezen megfogható, akkor látogass el a Pomorska utcai múzeumba. Ez az épület nem egy szokványos múzeum – minden sarka suttog valamit Krakkó második világháborús múltjáról. A hely maga az emlék, és nem tudsz...

Jan Matejko-ház – A műterem, ahol egy legenda született

Krakkóban sétálgatva könnyen elcsábul az ember a főtér nyüzsgésére vagy a Wawel domb impozáns látványára. De ha kicsit letérsz a turisták által kijelölt útvonalról, a Floriańska utca 41. alatt egy olyan helyre bukkansz, ahol egy egész korszak lenyomata maradt meg. Ez...

A Collegium Maius és a Jagelló Egyetem Múzeuma

Van Krakkóban egy hely, ami nemcsak egy egyszerű múzeum vagy történelmi épület, hanem egy kapu a múltba. A Collegium Maius, a Jagelló Egyetem szíve és egyben Lengyelország legrégebbi egyetemi épülete, évszázadokon át őrizte a tudományos élet legnagyobb pillanatait....

Auschwitz-Birkenau Emlékhely: A történelem tanúja

Ismerd meg az Auschwitz-Birkenau Emlékhely történelmét, amely a holokauszt egyik legfontosabb szimbóluma. Az Emlékhely bemutatása mellett a múzeum meglátogatása lehetőséget ad a múlt megértésére és a tiszteletadásra. Amennyiben elsősorban a nyitvatartás és a...

Hipolit-ház Múzeum: Egy krakkói polgári otthon titkai

Krakkóban barangolva könnyen elcsábul az ember a nagy nevezetességek felé – a Wawel, a Mária-templom, a főtér nyüzsgése… De ha kíváncsi vagy, hogyan éltek itt a város tehetősebb polgárai a 17–19. században, akkor a Hipolit-ház Múzeum egy igazi felfedezés. Ez nem egy...

Rynek Underground – Krakkó titkai a Főtér alatt

Krakkóban nemcsak a főtéren zajlik az élet – a föld alatt legalább annyi izgalom vár, mint odafent. Ha azt hiszed, hogy mindent láttál a városból, gondold újra: a Főtér alatti világ egy másik Krakkót rejt, egy olyat, amit évszázadokig elfeledtek. A Rynek Underground...

A Hölgy hermelinnel: Leonardo híres festményének sorsa

A Hölgy hermelinnel Leonardo da Vinci egyik leghíresebb festménye, amit te is megcsodálhatsz, ha Krakkóban jársz. Ez az egyik első olyan reneszánsz portré, amely az ábrázolt személy belső világát is megpróbálta megmutatni. A kép sorsát egészen a XVIII. század...

Az Apteka pod Orłem története és Pankiewicz hősiessége a gettóban

Bemutatjuk a Sas Patika Múzeum történetét, kiállítását és érdekességeit. Ha elsősorban a nyitvatartás és a belépőjegyek érdekelnek, kattints ide, és az oldal megfelelő részére ugrunk. Tadeusz Pankiewicz alázatos és szerény alakja viszonylag ismeretlen a külföldiek,...

Oskar Schindler Múzeuma: A történelem és bátorság nyomában

Bemutatjuk a Schindler Gyára Múzeum történetét, kiállítását és érdekességeit. Amennyiben elsősorban a nyitvatartás és a belépőjegyek érdekelnek, kattints ide, és az oldal megfelelő részére ugrunk. Oskar Schindler története Oskar Schindler neve sokak számára ismerős...

Nincs megadott cím.