Sorban állás társasjáték

A lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete 2011-ben mutatta be a Sorban állás társasjátékot, amit sokan csak a „szocialista monopolynak” titulálnak. A játék számos országban megjelent, köztük Oroszországban is, ahol azonban hamar lekerült a boltok polcairól. A játék kitalálói nem végezték el az oroszok által kívánt változtatásokat, akik úgy vélték, a játék túlságosan kritikus szemszögből közelíti meg a kommunizmust, így azt betiltották Oroszországban.

A lengyel nevén „Kolejkának” hívott játék szerencsére hazánkban is megjelent, így bármikor elővéve egy rendhagyó történelemórával szórakoztathatjuk magunkat, családunkat és barátainkat.
A Sorban állás nem titkoltan oktatási célzattal jelent meg, hiszen a lengyel történelem egy olyan időszakába repít bennünket, amely meghatározó volt Lengyelország, és a keleti blokk többi országának életében is. Az első világháborút követően, a kommunizmus éveiben (Lengyelországban is) irreális elvekre építő, központilag irányított tervgazdálkodást vezettek be. Ennek következtében a rendszer folyamatosan elégtelenül működött és nem elégítette ki a társadalom szükségleteit. A gazdasági válság a hetvenes évek közepén érte el mélypontját és egészen a nyolcvanas évek végéig tartott, ami a mindennapi életben hatalmas nehézségeket okozott a társadalom számára. „Az állam szabta meg az árakat, ezért azok nem reagálhattak a megjelenő inflációra. Annak különös formája jelent meg, a rejtett infláció. Az egyre több pénzzel rendelkező lakosság egyre több árut vásárolt, mivel féltek attól, hogy az eltűnik a boltokból. A változatlan árak serkentették ezt a viselkedést. Ez volt a kezdete annak a folyamatnak, amely az ellátó piac összeomlásához vezetett. A jövedelmek gyorsabban nőttek, mint a piac ellátottsága. Nőttek az üzletek előtti sorok is, az emberek gyakran vették azt, ami éppen volt a boltban. Sokszor nem volt rá szükségük, de esetleg elcserélhető volt más, keresettebb termékre (pl. szőnyeget mosógépre vagy robotgépet biciklire). Sorok álltak nem csak az élelmiszerboltok előtt, hanem csaknem minden kereskedelmi egység előtt (beleértve a könyvesboltokat és a benzinkutakat is).”


A Sorban állás a nyolcvanas évek Lengyelországának mindennapi nehézségeit önti szórakoztató formába. A játék elgondolkodtató, ugyanakkor sokszor nevetésre ad okot és az együttlét örömével szolgál. A szabálykönyvet természetesen rendhagyó nevet kapott, és Használati utasítás néven magyarázza el a szabályokat. Terjedelme szokatlanul hosszú, de számtalan információval szolgál a korról, amelyben játszódik, így mindenképpen érdemes végigolvasni. 

A játék lényege, hogy a játékosok képzeletbeli családtagjai egy véletlenszerűen kapott bevásárlólista elemeit megpróbálják beszerezni a megfelelő boltokból (ruha, trafik, műszaki cikk, élelmiszer, bútor) és a bazárból. A játékot a taktika és a szerencse is befolyásolja, így az állás bármikor fordulhat és játék végig szórakoztató marad. Lenyűgöző grafikájával, egyedülálló színvilágával és hangulatával a Sorban állás nem csak témáját, hanem megjelenését tekintve is különleges játék, aminek helye van a család társasjátékai között.



Üdvözöllek Krakkóban, Európa egyik legmenőbb városában!

Óvárosa talán nem óriási, de tele van olyan látnivalókkal, amelyekért érdemes napokat, heteket eltölteni benne. A Kazimierz negyed nyugodt hangulata, a Visztula folyó csendje, a Rynek Główny hatalmas tere és a Mária-templom csodálatos díszlete mind vonnza a turistákat és minden bizonnyal téged is levesz a lábadról.

A lengyel konyha és a helyiek vendégszeretete pedig megteszi a maradékot, hogy itt mindenki otthon érezze magát. A legenda szerint pedig még a város szellemei is szívesen kalandoznak az utcákon, így talán találkozol velük te is…

A Gestapo árnyékában: Krakkó Pomorska utcai múzeuma

Ha valaha is úgy érzed, hogy a történelem kicsit távoli és nehezen megfogható, akkor látogass el a Pomorska utcai múzeumba. Ez az épület nem egy szokványos múzeum – minden sarka suttog valamit Krakkó második világháborús múltjáról. A hely maga az emlék, és nem tudsz...

Jan Matejko-ház – A műterem, ahol egy legenda született

Krakkóban sétálgatva könnyen elcsábul az ember a főtér nyüzsgésére vagy a Wawel domb impozáns látványára. De ha kicsit letérsz a turisták által kijelölt útvonalról, a Floriańska utca 41. alatt egy olyan helyre bukkansz, ahol egy egész korszak lenyomata maradt meg. Ez...

A Collegium Maius és a Jagelló Egyetem Múzeuma

Van Krakkóban egy hely, ami nemcsak egy egyszerű múzeum vagy történelmi épület, hanem egy kapu a múltba. A Collegium Maius, a Jagelló Egyetem szíve és egyben Lengyelország legrégebbi egyetemi épülete, évszázadokon át őrizte a tudományos élet legnagyobb pillanatait....

Auschwitz-Birkenau Emlékhely: A történelem tanúja

Ismerd meg az Auschwitz-Birkenau Emlékhely történelmét, amely a holokauszt egyik legfontosabb szimbóluma. Az Emlékhely bemutatása mellett a múzeum meglátogatása lehetőséget ad a múlt megértésére és a tiszteletadásra. Amennyiben elsősorban a nyitvatartás és a...

Hipolit-ház Múzeum: Egy krakkói polgári otthon titkai

Krakkóban barangolva könnyen elcsábul az ember a nagy nevezetességek felé – a Wawel, a Mária-templom, a főtér nyüzsgése… De ha kíváncsi vagy, hogyan éltek itt a város tehetősebb polgárai a 17–19. században, akkor a Hipolit-ház Múzeum egy igazi felfedezés. Ez nem egy...

Rynek Underground – Krakkó titkai a Főtér alatt

Krakkóban nemcsak a főtéren zajlik az élet – a föld alatt legalább annyi izgalom vár, mint odafent. Ha azt hiszed, hogy mindent láttál a városból, gondold újra: a Főtér alatti világ egy másik Krakkót rejt, egy olyat, amit évszázadokig elfeledtek. A Rynek Underground...

A Hölgy hermelinnel: Leonardo híres festményének sorsa

A Hölgy hermelinnel Leonardo da Vinci egyik leghíresebb festménye, amit te is megcsodálhatsz, ha Krakkóban jársz. Ez az egyik első olyan reneszánsz portré, amely az ábrázolt személy belső világát is megpróbálta megmutatni. A kép sorsát egészen a XVIII. század...

Az Apteka pod Orłem története és Pankiewicz hősiessége a gettóban

Bemutatjuk a Sas Patika Múzeum történetét, kiállítását és érdekességeit. Ha elsősorban a nyitvatartás és a belépőjegyek érdekelnek, kattints ide, és az oldal megfelelő részére ugrunk. Tadeusz Pankiewicz alázatos és szerény alakja viszonylag ismeretlen a külföldiek,...

Oskar Schindler Múzeuma: A történelem és bátorság nyomában

Bemutatjuk a Schindler Gyára Múzeum történetét, kiállítását és érdekességeit. Amennyiben elsősorban a nyitvatartás és a belépőjegyek érdekelnek, kattints ide, és az oldal megfelelő részére ugrunk. Oskar Schindler története Oskar Schindler neve sokak számára ismerős...

Nincs megadott cím.