Szent Adalbert-templom

Séta Krakkóban Élményfaktor: 
Az ulica Grodzka felől érkezve a főtérre, rögtön megpillantjuk a tér délkeleti sarkában egymagában álló Szent Adalbert-templomot (Kościół Św. Wojciecha), amely Krakkó legrégebbi kőtemploma. A nagyrészt mészkőből épült templom magán hordozza a román, a gótikus, a reneszánsz és a barokk építészeti stílus jegyeit is. A hagyomány szerint itt prédikált Szent Adalbert, a lengyelek védőszentje mielőtt poroszországi küldetésére indult, ám ennek a legendának a valóságtartalma vitatható.

 fotó: Séta Krakkóban

A feljegyzések szerint, helyén a X. században egy fából készült pogány templom állt, majd később a XI. században egy kőtemplom, melynek maradványait a régészek megtalálták, s amelynek egy része ma is látható falak a tövénél. A krakkói főteret 1257-ben tervezték, ám a ma is álló templom építése jóval korábbra, a XI. és XII. század fordulójára nyúlik vissza. Ez megmagyarázza a kis templom látszólag véletlenszerű elhelyezkedését és azt, hogy belső padlószintje miért van mintegy két méterrel a főtér jelenlegi szintje alatt, amelyet anno még a templomhoz igazítottak, ám az azt követő évszázadok alatt a tér szintje jelentősen emelkedett. A XVII. században, mikor a templom egy része már nem látszódott, falait megmagasították, nyugati oldalán új bejáratot alakítottak ki, homlokzatát bevakolták, tetejére pedig egy barokk kupolát helyeztek. Az ulica Grodzka felől, a déli oldalon látható a régi, román stílusú bejárat, amely egy kőlépcsőn közelíthető meg.

Jelentős módosításokat már csak a XVIII. században hajtottak végre, 1711-ben új sekrestyét építettek, valamint a század második felében Nepomuki Szent János-kápolnáját az épület keleti oldalán, amely később Kadłubek Boldog Vince nevét kapta.

A templomban gyakran tartanak kamarakoncerteket és az alagsorban megtekinthetjük a Krakkói Régészeti Múzeum kiállítását, amely a főtér és a templom történetét mutatja be az érdeklődőknek.

 fotó: Séta Krakkóban
Körpanorámás felvételek a templom belső tereiről (klikk a képre)

INFO

Kościół Św. Wojciecha
cím: plac Mariacki, 31-042 Kraków
web: wojciechnarynku.pl

Nyitva tartás
Templom:
Hétfő – Vasárnap : 09:00 – 17:00
Kiállítás:
Június – Október
Hétfő – Szombat: 10:00 – 16:00
Vasárnap: ZÁRVA
A kiállítás egyházi ünnepeken zárva tart!

(Utolsó frissítés: 2019. október 28.)

Üdvözöllek Krakkóban, Európa egyik legmenőbb városában!

Óvárosa talán nem óriási, de tele van olyan látnivalókkal, amelyekért érdemes napokat, heteket eltölteni benne. A Kazimierz negyed nyugodt hangulata, a Visztula folyó csendje, a Rynek Główny hatalmas tere és a Mária-templom csodálatos díszlete mind vonnza a turistákat és minden bizonnyal téged is levesz a lábadról.

A lengyel konyha és a helyiek vendégszeretete pedig megteszi a maradékot, hogy itt mindenki otthon érezze magát. A legenda szerint pedig még a város szellemei is szívesen kalandoznak az utcákon, így talán találkozol velük te is…

A Gestapo árnyékában: Krakkó Pomorska utcai múzeuma

Ha valaha is úgy érzed, hogy a történelem kicsit távoli és nehezen megfogható, akkor látogass el a Pomorska utcai múzeumba. Ez az épület nem egy szokványos múzeum – minden sarka suttog valamit Krakkó második világháborús múltjáról. A hely maga az emlék, és nem tudsz...

Jan Matejko-ház – A műterem, ahol egy legenda született

Krakkóban sétálgatva könnyen elcsábul az ember a főtér nyüzsgésére vagy a Wawel domb impozáns látványára. De ha kicsit letérsz a turisták által kijelölt útvonalról, a Floriańska utca 41. alatt egy olyan helyre bukkansz, ahol egy egész korszak lenyomata maradt meg. Ez...

A Collegium Maius és a Jagelló Egyetem Múzeuma

Van Krakkóban egy hely, ami nemcsak egy egyszerű múzeum vagy történelmi épület, hanem egy kapu a múltba. A Collegium Maius, a Jagelló Egyetem szíve és egyben Lengyelország legrégebbi egyetemi épülete, évszázadokon át őrizte a tudományos élet legnagyobb pillanatait....

Auschwitz-Birkenau Emlékhely: A történelem tanúja

Ismerd meg az Auschwitz-Birkenau Emlékhely történelmét, amely a holokauszt egyik legfontosabb szimbóluma. Az Emlékhely bemutatása mellett a múzeum meglátogatása lehetőséget ad a múlt megértésére és a tiszteletadásra. Amennyiben elsősorban a nyitvatartás és a...

Hipolit-ház Múzeum: Egy krakkói polgári otthon titkai

Krakkóban barangolva könnyen elcsábul az ember a nagy nevezetességek felé – a Wawel, a Mária-templom, a főtér nyüzsgése… De ha kíváncsi vagy, hogyan éltek itt a város tehetősebb polgárai a 17–19. században, akkor a Hipolit-ház Múzeum egy igazi felfedezés. Ez nem egy...

Rynek Underground – Krakkó titkai a Főtér alatt

Krakkóban nemcsak a főtéren zajlik az élet – a föld alatt legalább annyi izgalom vár, mint odafent. Ha azt hiszed, hogy mindent láttál a városból, gondold újra: a Főtér alatti világ egy másik Krakkót rejt, egy olyat, amit évszázadokig elfeledtek. A Rynek Underground...

A Hölgy hermelinnel: Leonardo híres festményének sorsa

A Hölgy hermelinnel Leonardo da Vinci egyik leghíresebb festménye, amit te is megcsodálhatsz, ha Krakkóban jársz. Ez az egyik első olyan reneszánsz portré, amely az ábrázolt személy belső világát is megpróbálta megmutatni. A kép sorsát egészen a XVIII. század...

Az Apteka pod Orłem története és Pankiewicz hősiessége a gettóban

Bemutatjuk a Sas Patika Múzeum történetét, kiállítását és érdekességeit. Ha elsősorban a nyitvatartás és a belépőjegyek érdekelnek, kattints ide, és az oldal megfelelő részére ugrunk. Tadeusz Pankiewicz alázatos és szerény alakja viszonylag ismeretlen a külföldiek,...

Oskar Schindler Múzeuma: A történelem és bátorság nyomában

Bemutatjuk a Schindler Gyára Múzeum történetét, kiállítását és érdekességeit. Amennyiben elsősorban a nyitvatartás és a belépőjegyek érdekelnek, kattints ide, és az oldal megfelelő részére ugrunk. Oskar Schindler története Oskar Schindler neve sokak számára ismerős...

Nincs megadott cím.